Készségmérés digitálisan - jelentkezés

Az ELTE Etológia Tanszék 2021 őszén várja azon szülők/gyerekek jelentkezését, akik szívesen hozzájárulnak, hogy olyan digitális mérőeszközöket fejlesszünk ki, melyek segítik majd a tudomány előrehaladását a koronavírussal megnehezített időszakban is. Azon kívül, hogy maga a részvétel is szórakoztató (a gyerekek játékos feladatok oldanak meg a szülő jelenlétében), a résztvevőket még 10.000 ft értékű ajándékban (társasjáték) is részesítjük.

Kutatásunkhoz olyan gyerekeket keresünk, akikre az alábbiak jellemzőek:

  • 4-6 évesek,
  • Budapesten vagy Debrecenben (illetve ezek környékén) laknak,
  • a szülő rendelkezik érintőképernyős mobileszközzel (pl. mobiltelefon, tablet)

A kutatás két részből tevődik össze:

  1. Személyes megjelenést igénylő alkalom (Budapesten vagy Debrecenben): a társas készségeket mérő tesztek nem-digitális verzióit szóban, képek és bábuk segítségével (játékos formában) vesszük fel a gyerekekkel, amit kiegészít egy szintén játékos formájú, rövidtávú hallási emlékezet és nyelvi megértés vizsgálat. Ez kb. 30 percet vesz igénybe.
  2. Otthoni, online alkalom: A tesztek digitális változatát a gyerekek otthon végzik el egy érintőképernyős eszközön (mobilon vagy tableten), melyre csak az általunk küldött applikációt kell letölteni. A játékos feladatok megoldása közben a gyerekekkel és a szülőkkel videóhívás útján tartjuk a kapcsolatot, mely számítógépen vagy egy másik mobileszközön történhet. Ez az alkalom kb. 10-15 percet vesz igénybe.

A kutatás etikai engedély száma: EPKEB/2021-85.

Amennyiben szeretne részt venni a kutatásban, kérjük töltse ki az alábbi kérdőívet!

Köszönjük!