Háttérben szóló tévé - Hogyan hat az együtt töltött időre?

2021.12.14.

Úgy tűnik, hogy bizony nem érdemes bekapcsolva hagyni a televíziót, még akkor sem, ha közben azt hisszük, ugyanúgy tudunk figyelni a gyerekünkre. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy ebben sajnos nincs igazunk. :)

Nálatok is szól néha a tévé a háttérben? Sok család van ezzel hasonlóan. Talán nem gondolnánk elsőre, de bizony, ennek is van hatása a gyerekekkel együtt töltött időre. Néhány amerikai kutató 2009-ben meg is vizsgálta, mivel kell számolnunk pontosan.

A kutatás során 51 szülő-gyerek párost vizsgáltak, ahol a gyerekek egy, kettő és három évesek voltak. A párosok 1 órát töltöttek egy szobában, tele játékkal, ahol ez idő alatt bármivel játszhattak, bárhogy tölthették ezt a közös 60 percet. Ennek az időnek a felében szólt a háttérben egy tévé, melyen a műsort a szülő választhatta ki, még a vizsgálat előtt. Az idő másik felében a tévé ki volt kapcsolva.

Vajon hogyan hatott a közös játékra a háttérben szóló tévé? Befolyásolta a szülők vagy a gyerekek figyelmét? Hogyan hatott a kapcsolatra?

Az eredmények alapján elmondható, hogy mind az interakciók (az együtt töltött idő azon része, amikor a szülő és gyerek kölcsönösen hatnak egymásra, például kommunikálnak egymással akár szóban, akár nem verbális módon) mennyiségére, mind a minőségére  hatással volt a háttérben szóló televízió.

De vajon melyek azok az interakciók, amelyekre kifejezett hatást gyakorolt a háttérben szóló tévé?

Első dolog, ami a kutatók által megállapításra került, hogy a szülők kevesebbet beszélnek a gyermekükhöz, amikor a háttérben szól a tévé, a gyermek korától függetlenül. Emellett kevesebbszer reagáltak a gyermekükre, amikor az figyelmet kért tőlük.

De nem csak a felnőttekre hatott a tévé. A gyerekek kevesebb társas interakciót kezdeményeztek az elterelő ingerek hatására. A kutatók azt valószínűsítik, hogy ez a jelenség a gyerekek természetes reakciója arra, hogy a szüleik kevésbé figyelnek rájuk. Így már ők sem próbálnak annyira kommunikálni az anyukájukkal vagy apukájukkal.

De ahogy korábban már írtuk, a háttérben szóló tévé nem csak a kapcsolódások számát csökkentette, hanem azok minőségét is. A szülők kevésbé voltak figyelmesek és aktívak a közösen töltött idő alatt. Ha interakcióba is lépett a szülő a gyermekével, az inkább volt passzív, mint aktív (pl.: többször reagált úgy a gyermekre, hogy nem nézett rá közben).

Mi a tanulság?

Kutatások bizonyították már, hogy az aktív közös játék pozitív hatással van a gyerekek fejlődésére, viszont sajnos egy háttérben szóló tévé, akármilyen ártatlannak is tűnik, bizony hatással van a szülői aktivitásra az együtt töltött idő alatt. Így ha tehetjük, inkább kapcsoljuk ki a tévét, amíg a gyermekünkkel játszunk. :)

Kép forrása: https://www.parents.com/toddlers-preschoolers/development/social/5-qualities-to-nurture-in-your-child/

A cikket itt találjátok: https://srcd.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/j.1467-8624.2009.01337.x

Sütik
Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.