A “szenzorosság” illetve teljes nevén a szenzoros feldolgozási zavar (angolul Sensory Processing Disorder - SPD) egyre több gyermeket érint. A szenzoros feldolgozási zavar egy olyan idegrendszeri problémát jelöl, amikor a gyermeknek a környezetéből és/vagy a saját testéből származó ingerek feldolgozásával van nehézsége. Ez a nehézség megjelenhet túlérzékenység formájában, amikor kevés és kis intenzitású inger is heves reakciókat vált ki a gyermekből, például egy ruhacímke vagy egy szorosabb ruhadarab elviselhetetlen neki, vagy ha már egy kicsit több zaj van körülötte, rögtön kiborul. Ezzel szemben a szenzorosan alulérzékelők sokszor kifejezetten keresik az erős ingereket, a gyengébbeket szinte meg sem érzik, legyen szó akár hangokról, fájdalomról, éhségről. Végül szintén a szenzoros feldolgozási zavar egy formája, mikor a gyermek extrém mértékben ingerkereső és fáradhatatlanul, szinte örökösen mozgásban van.
Fontos megjegyezni, hogy a Szenzoros Feldolgozási Zavar egyelőre nem elkülönült diagnosztikai kategória, főként az Autizmus Spektrum Zavar, illetve az ADHD kapcsán említik meg mint tünetegyüttest. Ugyanakkor jelenleg is folynak a kutatások a témában, így elképzelhető, hogy a jövőben önálló diagnosztikai kategória lesz.
Szenzoros kihívások a digitális térben
A digitális ingerek több fronton támadnak: az élénk színű, mozgó-vibráló képek és rövid szövegek a látórendszerünket kötik le, az ehhez gyakran társuló megkapó zene a hallásunkra hat, illetve bizonyos tartalmak még akcióra is serkentenek minket legyen szó lájkokról vagy bonyolultabb műveletekről például játékok esetén. Ez a fajta ingerelárasztás a hiperérzékeny gyermeknél magától értetődően hamar telítődéssel jár, de az alulérzékelő vagy az ingerkereső gyermek esetében sem ajánlott a túlzott használat, mert ezek olyan magasra emelik az ingerküszöböt, hogy a hétköznapi élmények már nem lesznek érdekesek.
A digitális világ kapcsán érdemes még arról is beszélni, hogy mitől veszi el az időt ez a fajta aktivitás, vagyis a helyettesítési hatásról. Mivel a digitális tevékenységek általában valamilyen fix testhelyzetet kívánnak meg (ülés, fekvés), máris kevesebb mozgásélményhez jutunk, különösen a nagymozgások tekintetében. Egy szezorosan érintett gyerek esetén ez fokozott rizikó, ugyanis ebben a nehézségben nagyon sok esetben a változatos mozgás segít, legyen szó az otthoni kinti-benti élményekről, a játszóterezésről vagy a különféle mozgásterápiákról mint péládul a TSMT, dszit vagy az alapozó torna.
A digitális térnek ugyanakkor egy előnye lehet, hogy korlátozott számú és megjelenésében kiszámítható ingerekkel dolgozik, szemben a való világ kiszámíthatatlanságával. Mindez adhat egyfajta biztonságérzetet azoknak a gyereknek, akik nehezen értelmezik és rendszerezik a külvilágból jövő hatásokat, különösen súlyosan érintett gyerekeknél, például ahol autizmus spektrum zavar is fennáll. Természetesen itt nagyon kell figyelni arra is, hogy milyen minőségű az adott digitális tartalom, és megfelelő időkeretet szabni az adott digitális tevékenységnek. Érdemes a különféle telefonos áruházakból (Google Play, AppStore) a tanárok által jóváhagyott applikációkat letölteni, illetve a hiteles forrásból származó játékokat kipróbálni, mint például a Plukkido applikációt vagy az Alfa Generáció Labor családbarát applikációját, Alfit.
Forrás:
- Dadson, P., Brown, T., & Stagnitti, K. (2020). Relationship between screen‐time and hand function, play and sensory processing in children without disabilities aged 4–7 years: A exploratory study. Australian Occupational Therapy Journal, 67(4), 297–308. https://doi.org/10.1111/1440-1630.12650
- Lane, R., & Radesky, J. (2019). Digital Media and Autism Spectrum Disorders: Review of Evidence, Theoretical Concerns, and Opportunities for Intervention. Journal of developmental and behavioral pediatrics : JDBP, 40(5), 364–368. https://doi.org/10.1097/DBP.0000000000000664
- Neophytou, E., Manwell, L. A., & Eikelboom, R. (2019). Effects of Excessive Screen Time on Neurodevelopment, Learning, Memory, Mental Health, and Neurodegeneration: a Scoping Review. International Journal of Mental Health and Addiction, 19(3), 724–744. https://doi.org/10.1007/s11469-019-00182-2