A legtöbb kisgyermek napjának ma már megszokott része a televíziónézés. Kérdéses, hogy ez a tevékenység milyen hatással van olyan tényezőkre, mint pl.: a figyelem, a gondolkodás, az emlékezet, illetve az érzelmi reakciókra, hangulatokra vagy akár a temperamentumra. Több régebbi kutatás is bizonyította már, hogy a tévénézésnek vannak negatív hatásai a kisgyermekekre nézve, például nagyobb arányban mutatnak agressziót, mint a tévét nem néző kortársaik.
2013-ban Nathanson és munkatársai szintén a tévénézés hatására voltak kíváncsiak, konkrétan az óvodáskorúak egyik társas képességét, a tudatelméleti képességet vizsgálták.
De mi is az a tudatelmélet?
Egy olyan gyermekkor során fokozatosan fejlődő készség, mely lehetővé teszi számunkra más emberek szándékainak, gondolatainak, érzelmeinek, vágyainak, vagy akár hiedelmeinek viselkedés alapján történő olvasását. A tudatelmélet alkalmazásának képessége rendkívül fontos a társas életben való zökkenőmentes boldoguláshoz, hiszen ezen keresztül válunk képessé mások nézőpontját megérteni, mely lehetővé teszi az egymáshoz való megfelelő alkalmazkodást.
Bizonyos tényezők a gyermekkorban (testvérek száma, társas interakciók mennyisége, szülők nevelési stílusa) befolyásolhatják, hogy mikor és milyen mértékben leszünk képesek mások nézőpontját megérteni. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az óvodáskori tévénézés is összefüggésbe hozható-e a tudatelméleti fejlődéssel.
Vajon, ha az óvodások sok időt töltenek a tévénézéssel, az összefüggésbe hozható a tudatelméleti fejlődésükkel?
Vizsgálatuk során több mint 100 szülőt kérdeztek meg 3 és 6 év közötti gyermekük televíziónézési szokásairól. Érdekelte őket, hogy mennyit ülnek a tévé előtt, mit néznek, kivel és hogyan az óvodások. Mennyit megy csak a háttérben a televízió? Van tévé a gyerek szobájában? Milyen csatornákat néz? Mennyit beszélnek a szülők a tévében látottakról a gyerekeikkel? Továbbá felmérték azt is, hogy a gyerekek milyen szinten képesek átvenni mások nézőpontját (tudatelméleti készség).
Az eredmények szerint azok a gyerekek, akiknél többet ment a háttérben a tévé és azok, akiknek szobájában volt tévékészülék, rosszabbul teljesítettek a tudatelméleti feladatokban, mint más óvodások. Kimutatták még, hogy minél korábban kezdtek a gyerekek rendszeresen tévét nézni, annál rosszabb tudatelméleti készséggel bírtak. Ezek mellett a tévének való általános kitettség is negatív hatást mutatott. Minél többet szólt a tévé a háttérben a gyerekek otthonában, annál rosszabbul teljesítettek a tudatelmélet-teszteken. Viszont minél többet beszélgettek a szülők gyerekeikkel a tévében látottakról, a tudatelméleti képességük annál jobban fejlődött!
Fontos-e, hogy mit néz a tévében a gyerek?
A kutatás erre a kérdésre vegyes válaszokat adott. Nathanson-ék eredményei alapján úgy tűnik, hogy nem mindegy, hogy milyen tévécsatorna előtt ülnek a gyerekek, bár az, hogy melyik műsorok pontosan milyen hatást fejtenek ki a tudatelméleti készségekre még további kutatást igényel. Amíg az oktató jellegű tévéműsorok a kutatásban résztvevő gyerekekre a kérdés szempontjából inkább negatívan hatottak, addig volt olyan nem oktató jellegű tévécsatorna (ABC Family, melynek műsorai szórakoztató célt szolgálnak), aminek nézése pozitív hatást gyakorolt a tudatelméleti teljesítményre. A kutatók szerint lehetséges, hogy a különös eredmény hátterében az áll, hogy a szórakoztatásra dedikált csatornán játszott filmek hosszukból és élő szereplőikből adódóan olyan társas dilemmákat és forgatókönyveket tudnak bemutatni, amelyek jobban segítik a gyermekeket abban, hogy mentális állapotokat azonosítsanak. Az is felmerült, mint magyarázat, hogy az oktató jellegű meséket néző gyerekek szülei kevesebb időt fordítanak arra, hogy gyerekükkel megbeszéljék a tévében látottakat. A kutatók szerint ez azért lehet, mert a szülők, pont az oktató cél tudatában, kevésbé érzik annak szükségét, hogy gyerekeikkel még át is beszéljék azt, amit a képernyőn láttak. Így a jó szándék ellenére mégsem fejlődnek annyit a gyerekek, mint ahogy a szüleik szerették volna.
A teljes cikk itt olvasható: https://academic.oup.com/joc/article-abstract/63/6/1088/4086012