Vajon összefügg a tinik negatív hangulata a sok mobilozással?

2022.01.17.

A kutatók szerint igen. Emiatt fontos lehet odafigyelni arra, hogy ne töltsön túl sok időt a tinédzser a mobiltelefonján. A kütyüzéssel töltött időn túl az is számít, hogy milyen tevékenységet folytat a telefonon a gyermek. Csupán az internetezés mutatott összefüggést a fiatalok negatív hangulatával.

Vajon van összefüggés a fiatalok telefonozása és hangulata között? Mindenkinél ugyanúgy jelenik meg? Mindegy, hogy a “telefonozás” során pontosan mit csinálnak a fiatalok?

2013-ban ezeket a kérdéseket tette fel egy japán kutatócsoport is. Most összefoglaljuk, hogy mit találtak a kutatásuk során.

A kérdőíves kutatásban több, mint 2500 középiskolás vett részt, 12 és 14 éves kor közöttiek. Közülük 99,3%-nak volt saját mobiltelefonja, nagyjából a felük már használta is azt rendszeresen a középiskola megkezdése óta. A kütyüzésük átlagideje 24 óra volt hetente, amely során elsősorban interneztek, email-eztek és telefonáltak.

A résztvevők közül legtöbbet a lányok, a nem sportolók, és azok használták a mobiljukat, akikre már fiatalabb koruk óta jellemző volt a gyakori kütyühasználat.

Emellett úgy tűnik, hogy a telefonhasználat bizony összefüggésben áll a tinédzserek hangulatával.

Minél több időt töltött valaki a mobiltelefonján a hét során, annál feszültebbnek, izgatottabbnak, fáradtabbnak és szomorúbbnak érezte magát.

Az utóbbi összefüggése a hétvégi mobiltelefonozással még erősebb volt. Fontos azonban, hogy az említett összefüggés irányát nem tudjuk, így az is lehetséges, hogy a feszültebb, izgatottabb stb., hangulatú tinédzserek alapvetően többet használják a telefonjukat.

Nem mindegy azonban, hogy a fiúkat, vagy a lányokat vizsgálták a kutatók. Ugyanis az eredmények alapján, amíg a fiúknál szoros összefüggést mutatott a feszültség, az izgalom, a fáradtság, a depressziós és a szorongás-érzet a mobiltelefon használat mértékével, addig lányoknál kizárólag a depressziós hangulat esetében volt kimutatható ez az összefüggés.

Külön megvizsgálták a mobiltelefon használat különböző típusainak összefüggését a hangulattal. A kutatók megállapították, hogy a hosszú kütyüzési idő csak abban az esetben mutat összefüggést a negatív hangulattal, amennyiben az illető internetezésre használja a telefont.

Azoknál, akik pl. csak telefonálásra használták a mobiljukat, ez az összefüggés nem volt megfigyelhető.

A kutatók szerint ennek lehetséges oka az, hogy amíg a telefonálás során a személyek aktív, személyes és élő módon folytatnak kommunikációt, addig az internetezés során, ha folyik is kommunikáció, az passzívabb és kevésbé személyes módon jelenik meg.

Mi a tanulság?

Leginkább az, hogy érdemes odafigyelni arra, hogy gyermekünk a mobilozás mellett más tevékenységet is végezzen a szabadidejében. Bátorítsuk arra, hogy járjon el sportolni, valamilyen szakkörre, vagy töltsön minél több érdemi időt a barátaival és családtagjaival. A fontos az, hogy arányaiban az internethasználat mellett jusson idő társas tevékenységre is.

A kép forrása: https://www.civilbeat.org/2019/05/shutting-down-social-media-only-fuels-violence/sad-teen-being-victim-of-cyber-bullying-online/ A teljes kutatásról bővebben itt lehet olvasni: https://link.springer.com/article/10.1007%2Fs12199-013-0373-3

Sütik
Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.