A"brainrot" tartalmak a folyamatos görgetés okozta kimerült, szétszórt figyelmi állapotra válaszolva jönnek létre, a fiatalok pedig tudatosan, funkcionálisan használják őket.
A fiatalok média-szokásai miatti aggodalom nem újkeletű, ugyanígy pánikot keltett a képregények, a televízió és a videójátékok elsöprő népszerűsége. A "brainrot" (magyarul: agyrohadás) szót az Oxford University Press az év szavának választotta 2024-ben: egyszerre jelenti a digitális tér silány minőségű tartalmait, és az ezek fogyasztása nyomán kialakuló szellemi leépülést.
Táncoló kávéscsészék, éneklő vécék vagy rózsaszín garnélarákokból összerakott "vallási képek". Ismerős? Mesterséges intelligenciával generált videók, amelyeket villámgyors vágás, ismétlődő hangeffektek, és szándékosan alacsony színvonalú, önmagát idézőjelbe tevő humor jellemez.
Götzfried és Heitmayer 2025-ös kutatásukban arra keresték a választ, hogy miért vonzódik a fiatal generáció ezekhez a látszólag értelmetlen tartalmakhoz, és milyen szerepet töltenek be a mindennapjaikban.
Hogyan épült fel a kutatás?
A kutatás módszertanilag félig strukturált interjúkra épült: 13-26 év közötti résztvevőkkel beszélgettek Németországban és az Egyesült Királyságban. Minden interjú előtt megnéztek egy videót (a "Skibidi Toilet" sorozat egy részletét), hogy legyen egy közös viszonyítási alapjuk arról, mit is jelent a "brainrot". A résztvevők arról beszélgettek a kutatókkal, mit jelentenek számukra ezek a tartalmak, miért nézik őket, és milyen hatásokat tapasztalnak. Az interjúkat tematikus elemzéssel dolgozták fel, két kutató bevonásával.
Mit gondolnak a fiatalok a brainrot tartalmakról?
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy nem a brainrot-tartalom nézése okozza a szellemi kimerültséget, hanem a hosszas, algoritmus által vezérelt görgetés hoz létre egy bizonyos fásult, "automata üzemmódú" figyelmi állapotot, és ez az állapot generálja az igényt az ehhez illő, alacsony ingerküszöbű tartalom iránt.
A fiatalok többsége pontosan tudja, hogy ezek a videók nem hasznosak, mégis fontos szerepet töltenek be az életükben. A résztvevők több konkrét funkciót is megfogalmaztak:
- Közösségformálás: a közös nyelvezet, szlengek és utalások olyan generációs kódot alkotnak, amit "a szülők úgysem értenének". Ez erős összetartozás-érzést ad a kortársak között.
- Menekülés a teljesítménykényszer és a valódi krízisek elől: a fiatalok kifejezetten a tartalom értelmetlenségét élik meg felszabadítónak, mivel ez egy tudatos szünetet jelent a folyamatos önfejlesztés és teljesítmény-nyomás, valamint a való életben történő válságok alól. Nem kell gondolkodni, elemezni vagy tanulni a könnyed videókból, éppen ez bennük a vonzó.
- Ellenállás a figyelemgazdasággal szemben: többen úgy fogalmaztak, hogy szándékosan olyan tartalmat választanak, amit a cégek nem tudnak pénzzé tenni. Ezt egyfajta digitális autonómiaként élik meg, még ha ez valójában a platformok keretein belül is marad.
- Nyelvi és humorbeli sajátosság: a visszatérő hangok és mondatok a képernyőn túl is élnek, beépülnek a mindennapi beszédbe, és a poén lényege gyakran épp az, hogy nincs poén.
A kutatás felhívja a figyelmet az ambivalenciára is: a fiatalok maguk is beszámoltak bűntudatról, kimerültségről, alvászavarról, és arról, hogy egyre nehezebben tudnak kapcsolódni azokhoz, akik nem vesznek részt ebben a digitális kultúrában.
A szerzők egy további fontos paradoxonra is rávilágítanak: minél nyíltabban mesterségesnek és abszurdnak hat egy videó, a fiatalok annál hitelesebbnek élik meg: pont azért, mert nem próbál valódi életet imitálni, ellentétben a lecsiszolt influenszer-tartalmakkal. Ehhez kapcsolódik az "anti-content" jelenség is: sokan kifejezetten azért fordulnak az értelmetlen tartalom felé, mert az reklámszempontból "eladhatatlan", és ezt egyfajta digitális szabadságként élik meg. A kutatók szerint azonban ez az ellenállás csak látszólagos: a nézési idő és az interakciók így is mérhető adatot, vagyis bevételt termelnek a platformoknak.
Mit tehet a szülő?
A kutatás alapján a brainrot nem egyszerűen "butító szemét", amit tiltani vagy azonnal leállítani kellene, hanem egy tünet: azt jelzi, hogy a platformok felépítése (végtelen görgetés, automatikus lejátszás, algoritmikus ajánlás) olyan kimerült figyelmi állapotot hoz létre, amelyre a fiatalok ezzel a tartalomtípussal válaszolnak.
Ezért érdemes a körülményekre figyelni: mennyi ideig, milyen platformon, milyen kontextusban görgeti a gyerek a telefont, és van-e elég szünet, alvás, offline elfoglaltság a napjában. A tiltás vagy megszégyenítés helyett hasznosabb a nyílt beszélgetés arról, hogy a gyerek maga hogyan éli meg ezt az egészet, hiszen, mint ahogy a kutatás is mutatja, a fiatalok gyakran pontosan tudják, hogy manipulálják őket, mégis ambivalensen, de tudatosan navigálnak ebben a közegben. A felelősség nemcsak az egyéni önkontrollon, hanem magán a platformtervezésen is múlik.
Forrás: Götzfried, A. & Heitmayer, M. (2026). Making sense of nonsense: A qualitative investigation of how brainrot content serves generation Z's media needs. Computers in Human Behavior: Artificial Humans, 7, 100255.